Lichtenstein Noémi

Himeji szerelmese

Ismerjük meg egymást!

Középiskolás koromban kezdtem a japán nyelvet és kultúrát tanulni, amit az egyetemen, japán szakon is folytattam. 2002-ben jöttem először Japánba, ösztöndíjjal 1 évre, ami egyben legelső távoli utazásomat is jelentette. Tisztán emlékszem még az első időkre, a kulturális különbségekből és az akkor még igencsak hiányos nyelvtudásból adódó sok apró „sokkélményre”  és problémára.

Idegenvezetést vállalva minden igyekezetemmel azon leszek, hogy az ideérkező vendégeinket a mára már évtizedes  tapasztalatommal, helyismeretemmel és jelenleg már felsőfokú japán nyelvtudásommal minél inkább megkíméljem az ehhez hasonló negatív élményektől, és életre szóló csodálatos emlékké tegyem a felkelő nap országában töltött napjaikat. 

Mára, közel 20 éve élek Japánban, Oszaka majd Hjógo megyében, japán férjjel és gyerekekkel. Így az olyan híres turistalátványosságok bemutatása mellett, mint amilyen például a Himedzsi várkastély, a kóbei kikötő, vagy a világ egyik leghosszabb függőhídja és egy pici de nyüzsgő halpiac Akasi városban, bátran fordulhatnak hozzám a mindennapi élettel kapcsolatos változatos kérdésekkel is. 

Örömteli és élménydús itt létet kívánok minden kedves vendégünknek!

Érdeklődése Japán iránt:
1994 óta
Japánban élek:
2005 óta
Japán nyelvi szint:
N1
Kísért turisták száma:
50+